Hogyan alakul a gyorsjelentési szezon?

Olvasási idő 4 perc

A tengerentúlon az elemzők már tűkön ülve várták az április elejét, amikor is hagyományosan a nagybankok beszámolóival elkezdődik a gyorsjelentési szezon. A koronavírus helyzet közepette minden szakember kíváncsi, hogy mekkora sebet ütött a cégek bevételein és eredményességén a járvány, mit mondanak a társaságok a jövőjükkel kapcsolatosan. Természetesen leginkább a márciust érintették a termelési korlátozások, ezért vélhetően a második negyedév lesz a mélypont. Ez nagyon fontos lenne, hiszen abban mindenki egyetért, hogy az első pár hónap már elveszett gazdasági szempontból és ha ez a helyzet nem normalizálódik legkésőbb őszre, akkor a V alakú kilábalás mellett kardoskodók elvesztik minden muníciójukat.

Lássuk akkor, mit lehet kiolvasni a számokból? Az S and P 500-ban szereplő vállalatok eddigi gyorsjelentései vegyes képet mutatnak. Vannak pozitív meglepetések, leginkább a technológiai és a kommunikációs szektorból, de van néhány komoly fejtörést okozó beszámoló is, főleg a pénzügyi és energetikai cégek oldaláról. Az már biztos, hogy sorrendben az ötödik negyedévben csökken az indexben található cégek eredményessége és ez legalább a következő 3 hónapban is így lesz. A társaságok majd kétharmada visszavonta az éves prognózisát, mert nem tud érdemben nyilatkozni a jövőről a nagyfokú bizonytalanság miatt. A kiszámíthatatlanság pedig a tőzsde egyik legnagyobb ellensége. Ezek ellenére az egy hónapja tartó rally az év eleji értékek közelébe liftezte fel a főbb indexeket, amit a befektetők egy részének értetlensége kísér. Pedig csak rá kell néznünk, hogy milyen súlyozással szerepelnek a Nasdaq 100 vagy S and P 500 indexben a technológiai ötök, azaz az öt legnagyobb piaci értékű társaság a szektorból. Előbbi értékének majd 60, utóbbi esetében 20 százalékát teszik ki ezek a társaságok, amelyek árfolyama a válság idején sem esett, sőt az Amazon csúcsot is döntött egy pár napja. A statisztika, mint általában most is csal és érdemes az adatok mélyére nézni. A befektetők nem a jelen eredményeire kíváncsiak, hanem a jövőbeli pénzáramlást figyelik és amíg a jegybankok ilyen mennyiségű likviditással látják el a pénzpiacokat, a kormányok pedig ezermilliárd dollárokat költenek a válság ütötte sebek kezelésére, addig az optimizmus fent fog maradni. De legyünk óvatosak, ha a gazdasági eredmények az ősz folyamán sem javulnak, a munkanélküliség pedig ezen a szinten marad, akkor jöhet egy nagyobb negatív korrekció. Az állását elvesztett ember kevesebbet fogyaszt, nem fektet be a tőzsdén. Ha szétfoszlik a gyors kilábalásba vetett hit, akkor nem lesz befektető, aki a vételeivel támaszt adjon az árfolyamoknak.

 Fontos, hogy figyeljük a gazdaságról érkező híreket és hallgassunk szakemberekre, akik ezeket értelmezni és befektetéseink számára kamatoztatni tudják.

Fodor Zsolt 
befektetési specialista

Szívesen konzultálna profi jövőtervezővel, aki segíthet a személyes pénzügyi biztonságuk megteremtésében? Kérjen ingyenes és kötelezettségektől mentes egyéni konzultációt!