MDRT

MDRT Konferencia 2019 Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy immáron harmadik éve képviselhetjük Magyarországot és a MetLife Magyarország Biztosítót. A Rózsadombi Igazgatóságról ez alkalommal is Jász Márta, Dávid Erika, valamint Tóth József közösen vettek részt az MDRT (Million Dollar Round Table) konferencián, melyet a pénzügyi szakmában dolgozók elsőszámú nemzetközi szövetsége szervezett Miamiban. Idén az egy hetes rendezvénysorozaton a […]
Life Changer

Life Changer Múlt pénteken újból egy csodás napot töltöttünk a gyerekekkel. Ezúttal a Vizafogó Általános Iskola tanulóit látogattuk meg a United Way és a MetLife Magyarország biztosító közösen szervezett Life Changer eseménysorozatában. Büszkék vagyunk arra, hogy programunk során ismét sikerült visszaadnunk a környezetünk számára valami jót. A programunktól már megszokott módon játékos eszközökkel magyaráztuk el […]
Csapatépítő

Csapatépítő a dunaparton Múlt hétfőn csapatunk régi és új tagjai egy Duna parti rendezvényközpontban tartották az első közös csapatépítő rendezvényüket. Egy modern gondolkodású irodában fontos, hogy a kollégák ne csak szakmailag segíthessék társaikat, hanem a magánéletben is tudjanak kapcsolódni. A MetLife Rózsadombi Kirendeltségének kollégái tényleg jól ismerhetik egymást – így ők nem csak munkatársak, hanem […]
Budapest Highland Golfbajnokság

Budapest Highland Golfbajnokság Sportos kikapcsolódásban lehetett részünk a Budapest Highland Golfklub&Academy által rendezett golfbajnokságon, mely eseményen cégünk nem csak versenyzőként, de szponzorként is részt vett. Ennek megfelelően a mezőny legjobb golfjátékosnak, Bedekovits Csabának a MetLife Rózsadombi Igazgatósága egy teljes évre szóló 150.000 Forint értékű biztosítási csomagot ajándékozott. Csaba, aki a VELUX Magyarország Kft. kereskedelmi vezetője, […]
BUSINESS YACHT PARTY

IX. Business Yacht Party Nagy örömként ért minket az, hogy lehetőségünk volt egy teljes vizsgálati sátorral részt venni a május 18.-án, Balatonkenesén megrendezett IX. Business Yacht Party-n. Az eseményt szervező Perla Business Clubbal már évek óta sikeres együttműködésben állunk egymással, így mindig nagy öröm újra találkozni ismerősökkel az ilyen rendezvényeken. Biztos Jövőkép vizsgálati csapatunk a MetLife […]
Ilyen volt: Juscsák György előadása

Ilyen volt: Juscsák György Előadása Biztos iránytű mozgalmas világunkban: a MetLife Rózsadomb – Biztos Jövőkép és a JP Morgan Asset Management együttműködésének köszönhetően Juscsák György tartott előadást Óbuda szívében található irodaházunk konferenciatermében. Izgalmas prezentációja során György részletesen kifejtette gondolatait a 2008-as pénzügyi válságról és annak napjaink globális pénzügyi politikájára gyakorolt hatásairól. Megtudhattuk azt is, hogy […]
JUSCSÁK GYÖRGY ELŐADÁSA

2019. április 24. Szerda 18:00 1036 Budapest, Lajos utca 48-66. Buda Square Irodaház B épület főbejárat Juscsák György előadása a Biztos Jövőkép szervezésével Rendezvényünkön a részvétel ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. Jelentkezési lehetőség az oldal alján! A tavasz beköszöntével egy újabb élménydús eseményre készülünk a MetLife Rózsadomb – Biztos Jövőkép csapatának új irodájában. A világpiacok mozgása, […]
LifeChanger

Life Changer program Egy újabb izgalmas hétvégén vagyunk túl! 2019. március 30.-án, szombaton, megrendezésre került a Vásáry Tamás Alapítvány – Közel Hozzánk és Biztos Jövőkép együttműködés legújabb jótékonysági rendezvénye, amin állami gondozásban élő kisgyermekek játszva tanulhatták meg mit jelent a gondoskodni egymásról és önmagukról. A MetLife Magyarország biztosító, valamint a United Way hazánkban immáron negyedik éve viszi […]
Portugália

Portugália Vezető kollégáink a múlt héten Portugáliában vettek részt a MetLife Portugal vezérigazgatóságán szakmai tudásmegosztáson. Fontos számunkra, hogy folyamatosan innovatívan, az új tudásra, és tapasztalatra nyitottan szemléljük a környezetünket, amit elengedhetetlennek tartunk mindennapjaink során is, mikor ügyfeleinkkel találkozunk. Köszönjük a portugál kollégáknak a meghívást és a szívélyes vendéglátást, várjuk őket vissza Budapestre!
Súlyos baleset esetén is biztos védelem

Súlyos baleset esetén is biztos védelem Sajnálatos módon nem csak pozitív dolgok történnek egy ember élete során. Olykor előfordulhatnak komplikációk, nehézségek és lehet, hogy teljesen másképp alakul valami, mint azt mi elterveztük. Mostani bejegyzésünkben egy közeli kollégánk és barátunk, Reményi Zoltán történetét szeretnénk megosztani olvasóinkkal. Történt ugyanis, hogy Zoli, egy kis téli kikapcsolódás keretein belül […]