Örökbe fogadtunk egy ovit
December az odafigyelés és a szeretet hónapja!
Éppen ezért a Biztos Jövőkép csapatával, Jász Márta igazgató asszony vezetésével úgy gondoltuk, hogy olyan helyen segítünk, ahol a legnagyobb szükség van ránk.
Ellátogattunk hát az ország legkeletibb pontján található Méhtelekre, ahol ünnepélyes keretek között „örökbe fogadtuk” a helyi óvodát. Az ünnepség keretei között átadtuk azokat a gyermekjátékokat, ruhákat, élelmiszereket, melyeket igazgatóságunk tagjai gyűjtöttek össze a nehéz helyzetű kisgyermekek megsegítése céljából.
Méhtelek falujában egyébként 759 fő lakik. Ezen a településen üzemel a kis óvoda, ahová mindösszesen 43 kisgyermek jár. Közülük 38 kisgyermek hátrányos helyzetű, akik közül 19 helyzete halmozottan hátrányos.
A Biztos Jövőkép munkatársaival úgy gondoltuk, hogy a karácsony közeledtével feltétlenül fontos, hogy igazi ünnepet varázsoljunk a kicsiknek, ezért mozgósítottuk kollégáinkat, barátainkat és ismerőseinket, így rengeteg használaton kívüli, remek minőségű játékot sikerült összegyűjtenünk a méhteleki ovisoknak.
Fantasztikus élmény volt látni a csillogást a szemekben, miközben a csomagokat nyitották!
A közreműködő kollégáinknak pedig hálásan köszönjük a jótékonyságukat!