Néhány éve olyan változások történtek az életemben, amelyek szakmai területen is irányváltást követeltek, így 3 évtized után elhagytam a gyógyszeriparágat és váltottam a biztosítási szakterületre, ami számomra óriási meglepetéseket okozott. Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, így amikor megkerestek ezzel a lehetőséggel, nem zárkóztam el. 2015-ben csatlakoztam az akkor induló Igazgatóságunkhoz, ahol nagyon rövid időn belül megéreztem azt, hogy mennyi mindent kaphatok ettől a szakmától – amit ma már inkább hivatásomnak vallok – és milyen sokat adhatok én másoknak.
Mit adhatok én? Máig a fülembe cseng Édesanyám hangja: „Kislányom, jegyezd meg, aki anyagilag függ, az mindenhogy függ!” Nagyot változott azóta a világ, de ez örök igazság marad. Nekem most lehetőségem van arra, hogy ennek az örök igazságnak a jegyében, immár szakmai tudással felvértezve tudjak olyasmit adni az ügyfeleimnek, amivel anyagi függetlenségüket megteremthetik és biztonságban tudhatják saját magukat és szeretteiket – a jelenben és a jövőben egyaránt. Ezen felül egy régi álmom is megvalósult itt, hiszen én eredetileg pedagógusi pályára készültem.
A LifeChanger program keretében önkéntesként már a jövő felnőttjeinek pénzkultúráját fejleszthetem, és taníthatom őket arra – kollégáimmal együtt -, hogy milyen fontos a felelősségteljes, pénzügyi tudatosság. A Biztos Jövőkép csapatának tagjaként tehát olyan értékeket tudok adni minden korosztálynak, melyeket máshol biztosan nem tudnék.