Ilyen volt: Szalay Ádám előadása
Sok lelkes szülő látogatott el hozzánk február 06-án, szerdán, Szalay Ádám előadása alkalmából. Ádám több, mint egy órán át mesélt az általa is használt nevelési stratégiákról és praktikákról, megtámogatva ezt saját tapasztalataival, hiszen ő maga is három gyerek édesapja.
Az előadásból kiderültek fontos szabályok, melyek betartásával minden szülő képes lesz olyan élményeket adni gyerekeinek, melyeket egész életükre megjegyeznek, sikerre hangolt felnőttként visszagondolva pedig táplálkozni tudnak majd az emlékeikből.
Ádám előadása ugyanakkor nem csak tanulságos, hanem nagyon szórakoztató is volt. Bedobásra került több olyan téma és kérdés, melyeket a résztvevők interaktív feladatok folyamán beszélhettek meg egymással. Ennek köszönhetően a résztvevők megismerhették egymás nézőpontját és tapasztalatokat is cserélhettek egymással. Kiderült például, hogyan kerülhetők el a hisztik, vagy hogyan állítható meg, ha már belecsöppentünk egybe. Mind ez természetesen humorosan tálalva – Ádámtól megszokott stílusban.
Reméljük vendégeinknek tetszett az előadás. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk!
Szalay Ádámnak pedig ezúton is köszönjük munkáját!