Több mint 15 évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a pénzügyi szakmával, de jó néhány éven keresztül nemet mondtam az ajánlatokra, mondván; eszem ágában sincsen ott hagyni a relatíve jól fizető tanári állásomat, és amúgy is, én gyerekekkel dolgozom, mi dolgom lenne nekem a pénzügyekkel? Jász Márta kellett ahhoz, hogy valóban megértsem, milyen értéket jelent ez a hivatás: ugyanazt kell csinálnom a pénzügyi szakmában is, mint az iskolában; tanítanom, fejlesztenem kell a kollégáimat és az ügyfeleimet.
Rájöttem, hogy egyre nagyobb szükség van valódi szakemberekre, akik képesek arra, hogy megismertessék az egyéneket és családokat a pénzügyi biztonság fogalmával. Olyan szakemberekre, akiknek valóban az a céljuk, hogy hitelesen, meglapozottan és magabiztosan tudják támogatni az ügyfeleiket a legkülönbözőbb élethelyzetekben. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy én ilyen szakemberré fogok válni, és ezzel az életem egyik legjobb döntését hoztam meg! Mára rengeteg hazai és nemzetközi díjjal és elismeréssel, valamint sok éves tapasztalattal a hátam mögött látom, hogy jó döntést hoztam, amikor elfogadtam Jász Márta ajánlatát, és elkezdtem vele együtt dolgozni.
Hiszem azt, hogy minden nap értéket teremtek a munkámmal, és abban is mélyen hiszek, hogy a Biztos Jövőképpel olyan programot tudunk átnyújtani az embereknek, amely világítótorony lesz egy folyamatosan változó világban!