CSOK SZEMINÁRIUM
TIPPEK ÉS JÓTANÁCSOK – PROFIKTÓL

Nagy örömmel számolunk be arról, hogy sikeresen lezajlott frissen átadott irodaházunk konferenciatermében szervezett első rendezvényünk.

Szemináriumunkon a családi otthonteremtési kedvezmény – röviden CSOK – kapta a főszerepet, melynek kapcsán Piller Zsolt pénzügyi tanácsadó és hitelszakértő kollégánk prezentálta a 2019. évi aktualitásokat, változásokat és törvénymódosításokat.

Az előadás során a résztvevők részletes betekintést nyerhettek a kedvezményben foglalt beruházási, valamint építkezési formák sajátosságaiba. Emellett szakértőnk valós tapasztalatok alapján ismertette a folyamattal járó lehetséges buktatókat és személyre szóló tanáccsal látta el a kíváncsi érdeklődőket.

Ezt követően pedig szakmai vezetőnk Tóth József 5 pénzügyi aranyszabályt alapul véve beszélt a megfelelő bevétel növelési és megtakarítási stratégiákról.

Vendégeink között olyan fiatal párokat is köszönthettünk, akik kifejezetten családalapítás előtt állnak és terveik megvalósítását semmi esetre sem szeretnék a véletlenre bízni.

A Biztos Jövőkép csapata nevében köszönjük a részvételt és ez úton is szeretnénk mindenki számára sok sikert és sok boldogságot kívánni a későbbiekben!

Amennyiben érdeklődne jövőbeli rendezvényeink iránt, kérjük küldjön levelet a számunkra!