Csapatépítés, hogy együtt még jobbak legyünk!

Ez az év is nagyon jól indult a Rózsadombi Igazgatóságon, de az élet egy új helyzetet produkált – nem csak részünkre, hanem a világ részére is.

Tartottuk az erőt és a lelkesedést egymásban, akkor is, amikor nem tudtunk találkozni. Gyorsan váltottunk, és az életünk része lett az online világ. Elkezdődtek az online meetingek, online képzések és egyszerre nagyon sok időt töltöttünk a számítógép előtt. Az Ügyfelek nyitottak lettek, mi pedig felvettük a versenyt, és – sokszor rácsodálkozva, hogy mikre is vagyunk képesek – a munka ment tovább.

Majd elérkezett a pillanat, amikor ki jobban, ki kevésbé viselte jól ezt az új helyzetet.
Elkezdtek hiányozni a kollégák, a személyes tárgyalások az Ügyfelekkel. Majd egyszer csak fényt láttunk az alagút végén. Lassan ((nagyon lassan)) elkezdtünk bejárni az irodába, és egyre bátrabbak lettünk a személyes találkozókat illetően is.

Úgy éreztük, itt az idő, hogy összehozzuk az Igazgatóságot. Hogy újra együtt töltsünk egy kis időt, kibeszéljük magunkból az átélt/megélt érzéseket – jókat és rosszakat egyaránt. Így kerestünk egy helyszínt (melyet utólag is köszönünk Dunai Imre kollégánknak), ahol kötetlen beszélgetésekkel, finom ebéddel, nevetéssel és egy pici szakmázással újra felvegyük a fonalat, és feltöltődjünk kitűzött céljaink megvalósításához.

02
07
06
05
04
03
01

Idővel talán minden visszaáll a régi kerékvágásba, de semmi nem lesz már ugyanaz. Nagyon sok új felületet, online lehetőséget ismertünk meg, melyek beépültek a hétköznapjainkba is, és ezáltal a munkák részévé váltak.
Bár továbbra is a személyes találkozókat és összejöveteleket részesítjük előnyben, biztos, hogy a jövőben kamatoztatni fogjuk majd ez újonnan elsajátított készségeket, és kihasználunk minden olyan lehetőséget, mely elősegíti fejlődésünket.

Szerző: Kalotai Andrea